Megküzdési mechanizmusok

A megküzdési képességek (coping stratégiák) azt fejezik ki, hogyan képes az egyén megbirkózni a stresszt és feszültséget kiváltó élethelyzetekkel. Az integratív magatartásszabályozás modellje (Kopp, 1994; Kopp és Skrabski, 1995) szerint az ember és környezete folyamatos kölcsönhatásban formálja a viselkedést, központi szerepet pedig a döntési folyamat játszik: a személynek folyamatosan el kell döntenie, képesnek érzi-e magát a környezeti elvárásoknak való megfelelésre. A modell alapján az ember az egyensúlyi állapot fenntartására törekszik, stressz akkor keletkezik, ha egy helyzet újszerűnek vagy veszélyesnek tűnik, és ez az egyensúly felborulásával fenyeget.

Pikó (1997) szerint a megküzdés egy olyan folyamat, amelyben az egyén kognitív és viselkedéses erőfeszítéseket tesz a stresszforrás megoldására. Lazarus és Launier (1978) két alapvető típust különítettek el:

• a problémaközpontú megküzdés során az egyén a helyzet megváltoztatására törekszik,

• míg az érzelemközpontú megküzdés az érzelmi reakciók csökkentésére, a feszültség enyhítésére irányul, főként akkor, ha a helyzet nem változtatható meg.

A problémaközpontú megküzdés magában foglalhat külső (a helyzetre irányuló) vagy belső (önmagán történő) változtatásokat. Az érzelemközpontú megküzdéshez Moos (1988) szerint viselkedéses (pl. testmozgás, alkohol- vagy droghasználat, érzelmi támasz keresése) és kognitív stratégiák (pl. a probléma félretétele, a helyzet jelentésének átértékelése) tartoznak.

Billings és Moos (1984) kutatásai kimutatták, hogy a problémaközpontú megküzdést alkalmazó személyek kevésbé hajlamosak a depresszióra. Lazarus és Folkman (1986) tovább bontották a megküzdési módokat nyolc stratégiára, mint például konfrontáció, eltávolodás, érzelemszabályozás, társas támogatás keresése, felelősségvállalás, problémamegoldás-tervezés, elkerülés és pozitív jelentés keresése. Lazarus (1990) szerint ezek az érett, egészséges személyiség jellemzői, míg a patológiás konfliktusmegoldás inkább az énvédő mechanizmusokon keresztül zajlik.

Későbbi kutatások (Oláh, 1995) azt mutatták, hogy a konstruktív, aktív megküzdés alacsonyabb szorongással és jobb pszichés alkalmazkodással jár együtt, míg a passzív, elkerülő vagy érzelemközpontú stratégiák a magas szorongással és depresszív tünetekkel mutatnak összefüggést. Az eredmények szerint tehát a hatékony megküzdés kulcsa a problémával való aktív szembenézés, a helyzet reális értékelése és a társas támogatás felhasználása.

Saját reflexió: 

Talán az a legnehezebb az életben, hogy egy személy a saját gyengeségeivel merjen farkas szemet nézni. Saját magam is bejártam és járom azt az utat, ahol igyekszem a saját árnyék oldalamat, részeimet merni meglátni és elfogadni azokat. A legjobb talán az, ha még meg is tudok barátkozni velük. De első lépésnek az is elég, ha kapcsolatban tudunk lenni ezekkel az én-részekkel, vagy tulajdonságokkal. 

Tapasztalatom szerint, az hozza el a legnagyobb áttörést és változást egy terápiában vagy személyiség fejlődési folyamatban, mikor szembe tudok nézni a saját érzéseimmel, mintáimmal, viselkedésemmel, gondolataimmal és felelősséget tudok vállalni ezekért. 

Fontosnak tartom mindemellett és mélyen hiszem, hogy ha megértem saját magam, úgy az elfogadás is sokkal könnyebben megy.

Ahogy Carl Rogers mondta: “A különös paradoxon az, hogy amikor elfogadom magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, azután tudok változni.”

Irodalom:

Kopp Mária (1994): Orvosi pszichológia. SOTE Magatartástudományi Intézet, Budapest.

Kopp Mária és Skrabski Árpád (1995): Alkalmazott magatartástudomány. Corvinus Kiadó, Budapest.

Pikó Bettina (1997): Coping – társas kapcsolatok – társas coping. Pszichológia, 17. 391–399.

Lazarus, R. S. és Launier, R. (1978): Stress related transactions between person and environment. In: Pervin, L. és Lewis, M. (szerk.): Internal and external determinants of behavior. Plenum Press, New York. 126–

149.

Moos, R. H. (1988): Coping Responses Inventory Manual. Stanford University, Palo Alto.

Billings, A. G. és Moos, R. H. (1984): Coping, stress and social resources among adults with unipolar

depression. Journal of Personality and Social Psychology. 46. 887–891.

Lazarus, R. S. (1990): Stress, coping and ilness. In: Friedman H. S. (szerk.): Personality and disease. Wiley,

New York. 84–86.

Lazarus, R. S. és Folkman, S. (1986): Coping and adaptation. In: Gentry W. D. (szerk.): The handbook of

behavioral medicine. Guilford, New York. 235–312.

Oláh, A. (1995): Coping strategies among adolescents: A cross cultural study. Journal of Adolescence, 18. 4.

sz. 491–512.